2018.11.30. Szamosi Judit

Sajátélmény: bemutatkozás műhelyfoglalkozás keretében a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület 2018 novemberi szakmai napján

kép: www.pexels.com

Az egyesülethez hivatalosan 2018 tavaszán csatlakoztam, a novemberi szakmai napra azért jelentkeztem műhelyfoglalkozással, mert úgy gondoltam, bemutatkozásomnak talán ez a fizikális találkozás lehet a legjobb módja. Volt bennem izgalom, mert táncterapeuták számára még nem vezettem foglakozást, mégis otthonosan éreztem magam ebben a közegben. Nyitott, érdeklődő és kíváncsi tekintetekkel találkoztam. 

Szokás szerint egy óratervvel érkeztem, ami – szintén szokás szerint – részben megvalósult, részben fölülíródott az itt-és most, pontosabban az ott-és-már-elmúlt történései hatására. A tánc és a mozgásimprovizáció, műfajából adódóan megfoghatatlannak, épp ezért megfogalmazhatatlannak is tűnhet. Egy festmény mindig festmény marad; látható, tapintható, újra értelmezhető, de hol vannak mostanra azok a mozdulatok, amikbe formát öltött a testünk 2018. november 17-én délelőtt? Ezek az élmények inkább test-emlékekként, érzetként, vagy valamilyen hangulatként tárolódnak, és (hacsak tudatos erőfeszítést nem teszünk), szeretnek kitérni a szavak útjából és ott maradni valahol. Lehet, hogy bennünk mozdulnak, élnek tovább. Nem volt időnk hosszabb verbális megosztókörre, lehet, hogy ezért maradt bennem kicsit megfoghatatlan ez az alkalom. Úgy döntöttem, ezt a viszonylag rövid másfél órát inkább tánccal, mozgással és az egymással való nem-verbális kapcsolódással lenne jó tölteni. 

Azt éltem meg, hogy a jelen lévők könnyen belekerültek a testi, mozgás és tér-érzékelésbe, kevesebb energiaráfordítás volt szükséges a ráhangolódásra, mint általában. Ahogy így visszaidézem az élményt,  eszembe jutott az is, hogy akár az első néhány perc után kimehettem volna a teremből, lehet, hogy egyébként is kellemes alkalmat töltött volna el ez a csoport. Nagy volt a kísértés e miatt, hogy engedjem az eseményeket alakulni, hogy a folyamat a különösebb „közbeavatkozásom” nélkül haladjon a maga útján. Ennek ellenére úgy döntöttem, behozok konkrétumokat is az óratervemből, így tartottam magam például a súlyöntős, vagy sétálómeditációs gyakorlathoz, és az azt megelőző elindulós-megállós játékhoz. Szerettem volna, ha ezekből az impulzusokból kiindulva más lehetőségek is megnyílnának, például ha az egyéni mozgás-explorációt követően a külső tér egyben kapcsolati térré is alakulna, ahol lehet együtt, vagy egymáshoz képest mozdulni.

Zárásképp szeretném megkérni az olvasót (ha jelen volt), hogy próbáljon meg visszaemlékezni a műhelyre, vagy akár egy-egy részletére. (Ha az olvasó nem volt jelen, akkor bármilyen másik viszonylag friss mozgásélményét „előveheti” ilyen módon.)

Mi az ami így visszaemlékezve most megjelenik érzésekben, testérzetben vagy gondolatokban?

Van-e bármilyen emlékkép, ami megjelenik szemünk előtt?

Van-e bármi egyéb, ami egyszerűen csak “beugrik” az alkalom kapcsán? 

írta: Szamosi Judit

Aktuális programjaink